Schulek Ágoston búcsúja Zsivótzky Gyulától  

Amikor 1951-ben a Tatai Edzőtábor kerítésén keresztül egy vékony, jó vázú fiú a helsinki olimpiára készülő kalapácsvetők technikáját próbálta ellesni, senki sem sejthette, hogy ő lesz az évszázad legeredményesebb magyar atlétája.
Ezt, akkor ő sem gondolta, de azt elhatározta, hogy ebben a sportágban ő lesz a világ legjobbja.
Ettől kezdve egész életét, életvitelét e hatalmas célkitűzés elérésének szentelte.
Szinte emberfeletti munkával olyan sikersorozatot ért el, ami ma már elképzelhetetlen és csaknem biztos, hogy felülmúlhatatlan. Pedig pályája nem volt zökkenőmentes. Alig egy esztendővel a tokiói olimpia előtt az orvosok még az életéért küzdöttek, de ő nem csupán a túlélést, hanem az olimpiai győzelmet tűzte ki célul. Szinte az egész ország az Ő felépüléséért aggódott. Csodával határos módon felépült.
Mindent megnyert, amit egy atléta megnyerhet. olimpiai győzelem, két, általa kudarcként megélt olimpiai ezüstérem után. Európa-bajnoki győzelem, és helyezések, és a számára legtöbbet érő 2 világ- és 5 Európa-rekord valóban a világ tetejére repítették. Egyéb szinte számolhatatlan számú hazai és nemzetközi sikereinek felsorolása szétfeszítené ezen emlékezés keretét.

Csak az elvégzett munkában bízott, a becsületes felkészülésben.
Egy-egy kudarc még keményebb munkára sarkallta, de a sikerek után ugyanolyan szerény, csendes és konok maradt. Csak az igazságtalanságot nem tudta elviselni. Ha ilyet tapasztalt, akkor nem ismert megalkuvást.
Élete legnagyobb részét küzdelem töltötte ki. Előbb küzdelem saját sikereiért, azután sportágáért az atlétikáért, majd fiaiért, az ifjúsági Európa-bajnok labdarúgó Gyusziért, később a világklasszis tízpróbázó Attiláért.
Gyula küzdelmei mindig az igazságért, az eredmények megfelelő honorálásáért vagy a felkészülés támogatásáért folytak. Életkorának megfelelően kezdetben hevesen, tekintélyt nem ismerően, akár falnak fejjel menően, később bölcsen, higgadtan, de soha meg nem alkuvóan.
Nagyon sokat kaptunk tőle. Egy nemzet példaképévé vált. Egyike nemzetünk azon nagyjainak, akiknek egész élete példamutató volt, és marad az utókor számára is.
Egy EMBER csupa nagybetűvel, aki bebizonyította, hogy egy szegény családból, egy kis faluból elindulva is el lehet jutni a csúcsra, ha van hozzá tehetség, kellő akarat és kitartás.
Egy MAGYAR, aki más nemzetek fiainál mostohább körülmények között készülve is a világ legjobbja tudott lenni.
Ady szavaival: „…az Értől indul el,
S befut a szent, nagy Óceánba.”
Mert Gyula oda jutott. Teljesítményét az egész világ elismerte, becsülte.
1997-ben a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke az IAAF Érdemrendjével tüntette ki.
A Magyar Atlétikai Szövetség egyhangúlag választotta meg az évszázad atlétájává. A Nemzet Sportolója, a MOB kitüntetettje, és 2000-ben a legmegbecsültebb civil elismerést, a Magyar Örökség Díjat kapta.
Mindebben pedig nem csupán a kiemelkedő sportteljesítmény, hanem egy egész élet példamutató munkássága benne van.
Az utóbbi esztendők sok elismerést, sikert, és békességet hoztak számára, hiszen mindenki szerette, becsülte.
Magdival, hűséges feleségével példás szeretetben és egyetértésben éltek, szinte eggyé váltak.
Igen, nagy űrt hagy maga után.
Miért a jók mennek el? Kérdezhetnénk, de erre mi nem adhatunk választ, bár azt tudjuk, hogy aki igaz ügyért küzd, harcol, az belül is ég, önmagát emészti.
Utolsó beszélgetésünk búcsúzásánál csak annyit mondott: imádkozzatok értem!
Ekkor Ő már tudta, amitől mi csak féltünk.
Gyuszi! Imádkoztunk érted, és imádkozni fogunk lelki üdvösségedért, mert emberi megítélés szerint megérdemled. De Te se feledkezz meg rólunk odafent, mert mindannyian, ha hisszük, ha nem, a Mindenható kezében vagyunk.
Köszönjük, hogy ismerhettünk, hogy társaid, barátaid lehettünk.
Adjon az Isten örök nyugodalmat!

Nyugodj békében!