|
Elhunyt Máthé Géza (1923-2007) |
|
|
Írta: Nyul Imre
|
|
2007. december 28. |
|
Ismét gyászol a megye atlétikája. December 23-án életének 85. évében elhunyt Máthé Géza edző, testnevelő, a Kossuth Lajos Tudomány Egyetem tanára.
1923. június 19-én született Debrecenben. A Testnevelési Főiskolán
szerzett testnevelői, illetve edzői diplomát. Nyugdíjba vonulásig nap
mint nap a DEAC pályán nevelte, tanította a versenyzőket, tanítványait,
az egyetem hallgatóit.
Legismertebb és legnevesebb tanítványa az olimpiai helyezett távolugró
és többpróbázó Bruzsenyák Ilona, aki amíg a DEAC színeiben versenyzett,
Géza bácsi keze alatt dolgozott. Rajta kívül több kiemelkedő tanítványt
nevelt fel, köztük Veres Éva súlylökőt, Szilágyi Andrea sprintert,
Várhalmi Ilona sprintert.
1983-ban a MASZ a Magyar Atlétikáért kitüntetés Ezüst fokozatával
tüntette ki. 2007-ben a Debreceni Egyetem sportjáért emlékplakett
kitüntetésbe részesült.
Az utóbbi években is ahogy kitavaszodott, Géza bácsi megjelent az
atlétikai stadionban, kereste a régi ismerősöket, örömmel figyelte a
fiatal atlétákat. Minden nagyobb versenyre kilátogatott, jelen volt a
Debrecenben megrendezett bajnokságokon és az ez évi U23-as
Európa-bajnokságon is.
Temetésére Budapesten kerül sor, szűk családi körben.
Ezután hiába várjuk, hogy megjelenjen tavasszal. Búcsúzunk tőled Géza bácsi és emlékezünk Rád.
|
|
Utolsó frissítés ( 2008. március 13. )
|