Dr. Sír József múltja és jelene

(Az Atlétika c. folyóírat 1990. januári számából)

 
Egy fogyókúrára intő, szűk kis lift kúszik föl a Kékgolyó utcai ház ötödik emeletére. Egy szépen tapétázott és kivilágított ajtó előtt önkéntelenül is ráncba szedi magát az ember,
Merthogy aki ajtót nyit, az makulátlan, elegáns. S ezen nincs is mit meglepődni, hiszen dr. Sír József többek között erről is híres. Az első dolog, amit megkérdek tőle: illik-e nekem egyáltalán Kajának szólítanom őt, s mit fed ez a becenév?
Dr. Sír József tölt magának egy whiskyt szódával, elhelyezkedik a karosszékben, aztán mosolyogva mesélni kezd:

Ezt tulajdonképpen minden riport alkalmával megkérdezik tőlem. Nos, először is, az égvilágon semmi köze ahhoz a rémes szóhoz, ami az utóbbi negyven évben terjedt el a köznyelvben és az étkezés szinonimája. Az én nevem abból az iskolai gyerekszokásból ered, hogy akkor sok mindent mondtunk kifordítva. Így lett a Karcsiból Csikar, az én később orvossá vált Laci bátyámból Cila, az esetemben a Jóskából "fordított" Kajó finomodott Kajává. Ez olyannyira rajtam ragadt, hogy már az érettségin is így szólítottak a tanáraim, aztán jóval később az IAAF-ben is sokan. Az is bizonyítja, hogy a mai, szleng kajához semmi közöm, hogy ezt a nevet viselem lassan hetvennyolc éve.

Azért ne öregítsük, az iskolai éveket ebből le kell számítani! Tényleg, milyen hónapban, melyik csillagjegyben született?
Áprilisban, tehát bika vagyok. De sem az asztrológiában, se más babonákban nem hiszek. Még a Béres-cseppekben sem! Azt hiszem, abszolút realista vagyok.

Azt pedig - egy ilyen megszállott pályát láttva, mint az öné – nehezen tudom elképzelni, hogy nem hisz semmiben.
Erről a kérdésről órákig beszélgethetnénk. A hit kérdése ugyanis nagyon összetett fogalom. Őszintén csodálom azokat az embereket, akik mondjuk mélyen hisznek valamilyen eszmében, vagy vallásosak. A hit sok mindenhez erőt ad. Én viszont tényleg realista vagyok. De azért az eszméken túl is sok mindenben lehet hinni. Például abban, hogy a sok munka előrevisz, mind a sportban, mind a civil hivatásban. Aztán abban is lehet hinni, hogy az ember túlél valamit. Aztán hinni kell abban, amibe belefog az ember. A hit és az akarat kérdése azonban már két külön dolog.

És mondjuk nem hisz az emberi kapcsolatokban?
Ez szerintem nem hit kérdése, hanem a megismerésé. Csak azokban az emberi kapcsolatokban hiszek, amelyekről már tudom, hogy stabilak.

Most, hogy lassan kezd filozofikussá válni a beszélgetésünk, térjünk rá gyorsan a kézzelfogható dolgokra. Mesélje el például a neve előtt szereplő "dr. " történetét, hiszen élete nagyobbik része a sporthoz kötődik.
Annak idején jog- és államtudományból doktoráltam. Az utóbbi egy plusz szigorlatot jelentett, nem volt különösebb kunszt. Az viszont tény, hogy ezzel a diplomával a németek például két doktort írnak a nevük elé.

Hogyan lett jogászból sportvezető?
Először a Fővárosi Gázműveknél kezdtem dolgozni, majd tizenhárom évet töltöttem a magyar-amerikai olajipari vállalatnál. Aztán jött a hírhedt szabotázsper, ami engem fősztályvezetőként ért. Egy darabig állás nélkül voltam, mivel az akkori hatalom szemében elég kompromittáló volt, hogy egy amerikai érdekeltségű vállalatnál dolgoztam.
Aztán a megalakuló OTSB-hez hívott Hegyi Gyula állami edzőnek, akinek a feladata - igaz, más struktúrában - megegyezett a mai szövetségi kapitányéval. Aztán sokáig ezen a poszton maradtam, mígnem 1967­ben tizennégy hónapra Mexikóba költöztem, a NOB megbízásából, hogy segítsem az olimpiai előkészületeket. Miután hazajöttem, szakfelügyelőként dolgoztam tovább, de ez a feladatkör nem állt igazán közel hozzám. Aztán 1972-ben nyugdíjba is mentem.