Írta: IAAF hírek, Fordítás: Kovács Eszter,
dátum: 2010. augusztus 30.
A 40. évfordulóját ünneplő IAAF World Challenge
Rietiben ezúttal is szolgált nagyszerű eredményekkel vasárnap. Köztük a
legkiválóbb a kenyai David Rudisha újabb világcsúcsa a kétkörös versenyben.
Legutóbb Berlinben faragott a rekordból, akkor 1:41,09-et ért el, vasárnap óta
1:41,01 perc minden idők legjobbja 800 méteren.
Ez az idő éppen egy másodperccel gyorsabb annál,
amit az egy évvel ezelőtti, Rieti-ben elért győzelme alkalmával ért el. Az
akkor Afrika rekordot jelentett. Vasárnapi produkciójával tovább halványította
Wilson Kipketer korábbi, 1:41,11-es világcsúcsának emlékét. Pedig ez az idő
Berlinig minden támadásnak ellenállt.
Rietiben edzőpartnere, Sammy Tangui diktált
villámgyors, 48,20-as első négyszázat, őt Jackson Kivuva követte, majd Rudisha,
aki 300 méterrel a cél előtt állt az élre.
A 600-as ideje 1:14,56 volt, ezután pedig hosszú,
egyenletes lépteivel tovább tudta növelni a tempót. A célegyenesben sikeres
csatát vívott az órával.
„Tudtam, hogy jó formában vagyok és a körülmények
is tökéletesek voltak. Számítottam rá, hogy hét nap alatt kétszer javítom meg a
csúcsot” – mondta Rudisha. „Most szeretném folytatni a felkészülést a jövő évi
világbajnokságra.”
Rudisha rekordja tökéletes születésnapot
varázsolt a rieti viadal 40. évfordulójára. Az esemény történetének során ez
volt a nyolcadik világcsúcs, ami megdőlt. Rudisha előtt legutóbb Asafa
Powellnek sikerült hasonló, 2007-ben 9,74 másodperc alatt teljesítette a 100
métert.
„Mindig szívélyesen fogadnak Rietiben. Szeretem
ezt a pályát és a közönséget, amely mindig támogat. Ez a csúcs az övék” –
folytatta Rudisha.
Arra a kérdésre, hogy a táv mely részén kell még
fejlődnie, hogy tovább javítsa a világcsúcsot, így válaszolt: „Most nem tudom
megmondani, miben kell még javulnom. Az edzések során az edzőmmel meglátjuk
majd, min kell változtatnunk. Úgy gondolom, csak apróságokról van szó.”
Rieti, Italy – At this evening’s the IAAF World Challenge meeting in Rieti,
which was celebrating its 40th anniversary this year, Kenyan David
Rudisha, who lowered the World 800m record* last week in Berlin to a time of
1:41.09, further reduced the all-time best for two laps to 1:41.01*.
Rudisha’s time today was exactly one second faster than his winning time last
year on the Rieti track which was an African record at the time, and further
buried the memory of Wilson Kipketer’s 1:41.11, a World record which had
withstood all assaults until this time last week.
His training partner Sammy Tangui paced him at a super-fast 48.20 in the
first 400 metres followed by Jackson Kivuva and Rudisha who took the lead with
300 metres to go.
Rudisha went through 600 metres in the lead in 1:14.56 and continued to push
the pace with his smooth stride. His run in the final straight was a triumphal
race against the clock.
“I just knew I was in good shape. The conditions were perfect. I expected to
break two records in seven days,” said Rudisha. “I want to return to training
for next year because 2011 will be a World Championships record,” continued
Rudisha.
Rudisha’s record was the perfect birthday for the 40th anniversary of the
Rieti meeting. It was the eighth World record broken in the history of Rieti.
The last athlete who managed before Rudisha was Asafa Powell who clocked the
men’s 100 metres in 9.74 in 2007.
“I have always received a very warm welcome in Rieti. I love this track and
the Rieti crowd who have always given their support. This record is for them,”
continued Rudisha.
Asked on which part of the race he needs to improve to further lower his
World record in the future, Rudisha said: “I cannot say now what I need to
improve. I will see in training with my coach what I can improve but I think I
need to change only small details.”