Mai nappal olvasom, hogy a Váltó bajnokság ez év május 11-12-én kerül megrendezésre. Ezen az időponton el kellett gondolkodnom, mert a mi városunk (Szeged) nem hogy rekortán pályával, de Stadionnal sem rendelkezik. Pályafutásom elején emlékszem május végén volt ez a bajnokság, majd az athéni olimpia évétől szeptemberre tevődött át. Fiatal atlétáimmal egyszer tudtunk komoly eredményt elérni ebben az időben, de akkor rengeteget kellett a fővárosba feljárunk edzeni. A tavaszi hónapok nem igazán kedveznek azoknak az egyesületeknek, akik salakpályával rendelkeznek, mert az időjárás viszontagságait figyelembe véve, van úgy, hogy szinte csak május elején tudunk 400m-es pályán edzeni. Az őszi bajnokságra már egy kicsit könnyebb volt a készülés a szárazabb hónapok miatt. 

Debrecen, Gyulai István stadion, 2007 nyara

„ Az u23 EB egyike a legjobb versenyeknek, higgyétek el, gyertek el Debrecenbe !
A döntők fantasztikusan jó versenyek, majdnem kész atléták, a jövő – de nem egy esetben a jelen világklasszisai, kiváló hangulat – szóval minden, ami egy igazi élvezetes versenyhez kell !” – mondtuk sokszor a 2007-es év folyamán azoknak a barátainknak, akik még kevésbé ismerik az európai szövetség két évenkénti korcsoportos bajnokságát.

Az invitálások során még nem is túloztunk, hiszen elég csak megnézni az előző bajnokságok névsorát és  összevetni az utánuk következő olimpiák eredményeivel.
A mi él atlétáink is ebben a kohóban izzottak.
Pars Krisztián, Kővágó Zoltán, Zsivoczky Attila, Máté Gábor és jó néhány társuk itt tette le első felnőtt névjegyét.

Németh Pálnak hívnak. Magyar állampolgár vagyok, a Szombathelyi Dobó SE edzője és elárulok egy titkot: nem vagyok meleg !!!
Lélegeztető gépen van a magyar atlétika. 2006. november 26-án 123 pontból álló javaslatot adtam be a Szövetségbe, a jobbítás szándékával. A nyolc oldalas levelem szinte minden területét érintette az atlétikának. Érdemi választ a mai napig nem kaptam. Az elmúlt két év során bekövetkezett változások sajnos továbbra sem szolgálták a magyar atlétika felemelkedését. Íme néhány észrevételem a teljesség igénye nélkül:
Eltörölték a Felnőtt Csapatbajnokságot. Ezzel több száz atlétát vontak ki a forgalomból, akik a CSB miatt jártak ki a pályára (nem tudom mit csinálnának a futók, ha eltörölnék a csapat- és váltószámokat !?!) és összetartó, kohéziós erőt jelentettek a szakosztályok számára.

Oly régen futok már, oly sok minden megtörtént velem, a sok kilométer alatt, de ez most más.
Ma a fiammal futottam, egy csapatban. Ketten voltunk egy csapat. Anya és Fia. Félmaraton párban, Ő és én.
Nem tudom szárnyaltam -e már így a cél felé? Tudom, gyorsabban futottam már, de szárnyaltam - e ?
Nem tudom, hogy vágytam -e annyira a győzelemre valaha, mint ma? Nem magam miatt, miatta.
Annyi ember mellett elfutottam, annyi ember elfutott mellettem, de nekem nem léteztek, csak András a célban. Arra gondoltam, hogy már melegít, már vetkőzik, és már aggódik. Miattam az anyukájáért.
Hát si ettem, és vittem a váltást. A fiamnak. És Ő futott.
Futott? Vágtatott. Mert meg akarta nekem mutatni, milyen gyorsan tud szaladni. Nyerni akart, nem maga miatt, hanem miattam.
Tudtuk, hogy mindenki tudja, hogy Mi egy csapat vagyunk. Anya és Fia. Látszik, hogy összetartozunk.
Nem tudtuk, hogy hányadikak vagyunk, de ahogy futott a cél felé és én az útszélről drukkoltam neki, pillantásunk találkozott, tenyerünk összecsattant és én már tudtam, hogy helyezéstől függetlenül, nyertünk.