Béres Sándor
Szeged Tudományegyetem,
Juhász Gyula Pedagógusképző Főiskolai Kar,
Testnevelés és Sporttudományi Intézet


Absztrakt: Tanulmányunkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a vágtázó atléták évekig tartó, felkészítése során alkalmazott gyorsasági állóképességet fejlesztő intervall edzés hatására a speciális állóképesség szintje hogyan alakul, javul-e jelentősen. Továbbá azt, hogy felállítható-e az egyénre jellemző fáradási minta az időgörbék alapján. Felmérésünket 9 éven keresztül végeztük egy-egy élvonalbeli magyar női és férfi vágtázóval. Az edzések során a versenyzők meghatározott ismétlésszámmal (5x, 10x, ill. 15x), 2:30 percenkénti indulással hajtották végre a gyakorlatokat (60m, 100m). A pihenőidőt csökkentette a futás ideje, azaz a futás hosszától függően minden esetben kevesebb, mint 2:30 perc állt rendelkezésre. Feltételezésünk szerint az évekig tartó edzésmunka eredményeképp a speciális állóképesség mutatók javulnak. Feltételezzük továbbá, hogy az alanyok fáradása egyéni jellegzetességeket mutat, melyet befolyásol a vizsgált személy lélektani beállítottsága, továbbá a pillanatnyi edzettség és a hangulat. Feltételezzük, hogy az ismétlésszámok emelkedésével az átlagsebesség értékek csökkennek és a „fáradási görbék” jelentős eltéréseket mutatnak az egyes vizsgált személyeknél. Vizsgáltuk még a két nem edzés végrehajtásának hasonlóságait is.