Béres Sándor
Szeged Tudományegyetem,
Juhász Gyula Pedagógusképző Főiskolai Kar,
Testnevelés és Sporttudományi Intézet
Absztrakt: Tanulmányunkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a
vágtázó atléták évekig tartó, felkészítése során alkalmazott gyorsasági
állóképességet fejlesztő intervall edzés hatására a speciális
állóképesség szintje hogyan alakul, javul-e jelentősen. Továbbá azt,
hogy felállítható-e az egyénre jellemző fáradási minta az időgörbék
alapján. Felmérésünket 9 éven keresztül végeztük egy-egy élvonalbeli
magyar női és férfi vágtázóval. Az edzések során a versenyzők
meghatározott ismétlésszámmal (5x, 10x, ill. 15x), 2:30 percenkénti
indulással hajtották végre a gyakorlatokat (60m, 100m). A pihenőidőt
csökkentette a futás ideje, azaz a futás hosszától függően minden
esetben kevesebb, mint 2:30 perc állt rendelkezésre. Feltételezésünk
szerint az évekig tartó edzésmunka eredményeképp a speciális
állóképesség mutatók javulnak. Feltételezzük továbbá, hogy az alanyok
fáradása egyéni jellegzetességeket mutat, melyet befolyásol a vizsgált
személy lélektani beállítottsága, továbbá a pillanatnyi edzettség és a
hangulat. Feltételezzük, hogy az ismétlésszámok emelkedésével az
átlagsebesség értékek csökkennek és a „fáradási görbék” jelentős
eltéréseket mutatnak az egyes vizsgált személyeknél. Vizsgáltuk még a
két nem edzés végrehajtásának hasonlóságait is.
2008.január 11- én a Syma - csarnokban találkoztam az Egyesült Államokban tanuló Szebeny Miklóssal. Mivel bemelegítés közben nem illik szóval tartani a versenyzőt, ezért csak néhány mondatot váltottam vele. A „Hogy vagy?” utáni első kérdése egy „megszállott" edzőnek már természetesen szakma volt: