Kezdőlap arrow Hazai hírek
Ma 2012. február 07. kedd, Tódor és Rómeó napja van.
FŐ KÖZÉP REKLÁM
Hazai hírek
MÉG OLCSÓN SEM KELLETT A SYMA E-mail

Írta: SPORTGÉZA, dátum: 2012. február 04.


Forrás: Sportgéza

Korábban megírtuk, 2012-ben elmaradnak a fedettpályás atlétikai országos bajnokságok, mert jelenleg itthon nincs erre alkalmas pálya, vagy ha van is, nincs, aki fizessen érte. A Syma-csarnok a korábbiaknál olcsóbban, majd ingyen is biztosított volna versenylehetőséget a korábban ott edző atlétáknak, de ajánlatukra nem kaptak választ.

Mint megírtuk, a Syma-csarnokot napi egymillió forint plusz áfáért bérelte a Nemzeti Sportközpontok (MNSK) és a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) évi 170 napra. A bérleti díjat a korábbi olimpia csarnok napidíjához igazították. Ezt a költséget idén azonban már nem vállalták fel. Ennyit azonban már nem is kellett volna fizetni, Dr. Tóth Gábor, a Syma+SD Kft. ügyvezető igazgatója közölte, az olimpiai felkészülésre való tekintettel 68 millió forintos bruttó áron ajánlották fel a nemzetközi minősítésű pályát, ahogy korábban, úgy most is 170 napos használatra. 2013-tól pedig a korábbi egymillió forint helyett 500 ezer plusz áfáért bérelhetné ki a csarnokot sportcélokra az MNSK. Azt egyelőre nem tudni, hogy ezt a kedvezményes árat ki tudja, vagy akarja-e fizetni az MNSK. „ A feléjük tett kezdeményezéseinkre érdemi választ a mai napig nem kaptunk, így a jövőre nézve újabb tárgyalások sem kezdődhettek még meg” - közölte Dr. Tóth Gábor. 

Folytatás ... 


Szerkesztői hozzászólás Felhasználói hozzászólások Küldés barátnak
 
ELHUNYT A DISZKOSZVETŐ BÁCSKAI KRIPLI MÁRTA E-mail

Írta: Atlétika hírek, dátum: 2012. február 04.


Ötvenkét éves korában elhunyt Bácskai (Kripli) Márta, az országos csúcsot tartó diszkoszvető. A család szombati tájékoztatása szerint lábműtétre való előkészítés közben hunyt el a veszprémi dobóatléta, akinek halálát vélhetően tüdőembólia okozta.   Bácskai Márta 66.48 méterrel 25 esztendeje állította fel máig élő magyar rekordját.

Szerkesztői hozzászólás Felhasználói hozzászólások Küldés barátnak
 
BAKOSI PÉTER MAGASBAN 220CM! E-mail

Írta: szon.hu, dátum: 2012. február 02.


Világbaknok lehet Bakosi Peti!

Forrás: szon.hu

A Nyírsuli magasugrója Bakosi Péter a szombaton Nyíregyházán megrendezett megyei, fedettpályás, nyílt atlétikai viadalon második kísérletre megugrotta a 217cm-es junior világbajnoki kvalifikációs szintet, így már biztosan ott lesz nyáron Barcelonában.

Ám, hogy Peti milyen jó formában is volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a sikeres szintteljesítés után tovább emelte a tétet, és a 220cm-re emelt magasságot is hihetetlen biztonsággal ugrotta meg. A fantasztikus teljesítmény a fiatal tehetség édesapját, és egyben edzőjét, a korábbi magyar bajnok hármasugrót Bakosi Bélát sem hagyta hidegen, aki könnybe lábadt szemmel ölelte magához fiát.

 


Szerkesztői hozzászólás Felhasználói hozzászólások Küldés barátnak
 
SZŰCS VALDÓ 60M GÁTON ÚJ IFJÚSÁGI CSÚCSOT FUTOTT E-mail

Írta: Atlétika hírek, Video: Lengyák György, dátum: 2012. január 29.


2012. JANUÁR 28. Pozsony

Nemzetközi ifjúsági verseny

Szűcs Valdó, a zalaegerszegiek 17 éves versenyzője, a pozsonyi ifjúsági fedett pályás atlétika versenyen 7.89 másodperces eredménnyel új ifjúsági országos csúcsot állított fel 60m gáton (91.4 cm).  A régi csúcsot Baji Balázs tartotta 7.92 másodperces eredménnyel. Gratulálunk Szűcs Valdónak és edzőjének!

 

 


Szerkesztői hozzászólás Felhasználói hozzászólások Küldés barátnak
Utolsó frissítés ( 2012. január 29. )
 
Elhunyt Rózsavölgyi István, a Budapesti Honvéd SE legendás atlétája E-mail

Írta: Atlétika hírek, dátum: 2012. január 28.


A taktikázás nagymestere – ahogy a legendás Rózsavölgyit hívták.  Március 30-án ünnepelte volna a 83. születésnapját az ötvenes évek kitűnő középtávfutója.

A Budapesti Honvéd egykori atlétája bronzérmet nyert a római olimpián, három távon (1000, 1500 és 2000 méter) állított fel világrekordot, és négyszer volt tagja olyan váltónak, amely megjavította a világcsúcsot.

Nyolcvankét esztendős korában, súlyos betegségben elhunyt Rózsavölgyi István hétszeres világcsúcstartó, olimpiai bronzérmes középtávfutó.

 Az utóbbi időben a futólegenda egészségi állapota jelentősen megromlott, szív- és tüdőpanaszokkal kezelték.

Rózsavölgyi egyéniben elért rekordjai mellett húzó embere volt a világcsúcsokat sorozatban megdöntő 4x1500 méteres váltónak, a híres Mikes Ferenc,Tábori László, Rózsavölgyi, Iharos Sándor kvartettnek. Az 1956-os melbourne-i olimpián az előfutamban kiesett, ám Rómában (1960), 31 évesen az 1500 méter döntőjét követően felállhatott a dobogó harmadik fokára.

Hétszer nyert magyar bajnokságot, tizenkétszer javított országos csúcsot, 36 alkalommal volt válogatott. Egy ideig az öttusa válogatott keret futóedzője volt.

 

 

Rózsavölgyi István
Született: 1929. március 30., Budapest
Sportága: atlétika
Versenyszáma: középtávfutó
Klubja: Budapesti Honvéd SE
Edzôje: Iglói Mihály, Angyal Gyula
Legjobb eredményei: olimpiai 3. (Róma, 1960); Eb-4. (Stockholm, 1958); 7x egyéni OB-1. (1955: 800 m, 1956–60: 1500 m, 1958: kismezei)
Világcsúcsai: 1000 m – 2:19.0 (1955); 1500 m – 3:40.6 (1956); 2000 m – 5:02.2 (1955); 4x1500 m – 15:29.2 (1953), 15:21.2 (1954), 15:14.8 (1955); 4x1 mérföld – 16:25.2 (1959)

 


Szerkesztői hozzászólás Felhasználói hozzászólások Küldés barátnak
Utolsó frissítés ( 2012. január 28. )
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 1 - 9 / 828
JAVELIN THROW MAGAZINE
BPSM LOGO
jtm
CEWE FOTÓKÖNYV - Európa kedvenc fotókönyve
BUDAPESTI ATLÉTIKA SZÖV
vkep_00104.jpg
vkep_014.jpg
Magunkról
Budapest Sportmarketing
Hirdetés
Reklám
Gerely.hu
Bejelentkezés
Online felhasználók
Jelenleg 17 vendég online
Látógatóink száma
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
Hírszolgáltatás
CEWE FOTÓKÖNYV - Európa kedvenc fotókönyve
REKLÁMOZZON VELÜNK!
Üres banner 160x600
Üres banner 160x600
vkep_00104.jpg
Üres banner 160x600
vkep_jtm4.jpg
Top! Top!