A 20:00-kor kezdődő Napihelyzet című műsor fő témája a december 15-i Küldöttgyülés lesz. Az esemény egyetlen napirendi pontja a jelenlegi vezetés (elnök, elnökségi tagok) elleni bizalmatlansági szavazás. A tét óriási kik fogják a tovább irányítani a "sportok királynőjét"?
A műsor készítői minden atlétabarátot szeretettel várnak a képernyők elé ma este 20:00 órakor a Női Euroliga kosárlabda csoportmérkőzés után.
Tisztelt Sporttársak! Amikor a MASZ Elnökség tagjaivá választottak bennünket, valamennyien abban a hitben és reményben vállaltuk el a számunkra megtisztelő feladatot, hogy saját szakterületünkön segíteni tudjuk a MASZ és a magyar atlétika ügyét. Néhány hónap alatt kiderült, hogy erre a jelenlegi vezetési stílus miatt nem nyílik lehetőségünk. Az elnökségi ülések az Alapszabállyal ellentétesen rendszertelenek és előkészítetlenek voltak, ahol legjobb esetben utólag értesültünk korábbi történésekről, döntésekről, vagy félig előkészítetlen dolgokról vitatkoztunk. Nem volt rálátásunk illetve ráhatásunk a Szövetség kapcsolataira a MOB-al, a NUPI-val, a médiával (amelyekkel a kapcsolat nagyon megromlott), sem egyéb fontos szervezetekkel. Nem nyílt módunk arra, hogy a sportág stratégiájával, rövid vagy hosszú távú koncepcióival foglalkozzunk. Számos információ késve, vagy elferdítve jutott tudomásunkra. Így történhetett meg Elnökségi jóváhagyás nélkül, hogy a 2007. évi maratonifutó bajnokság az utolsó pillanatban más időpontra és színhelyre került. Tudtunk nélkül változott meg a színhelye az U 23 as Magyar Bajnokságnak, megfosztva a versenyzőket attól, hogy még egy alkalommal az Eb feltételei között versenyezhessenek. Jogászi félremagyarázások miatt történhetett meg az a szégyen, hogy nem mi, hanem a csehek rendeztek Gyulai István emlékversenyt 2007-ben. Az, hogy a MASZ nak ilyen szegényes a szponzor- támogatása, az nagyrészt a médiával való igen rossz kapcsolat eredménye, amin együttesen változtathattunk volna. Ilyen és ehhez hasonló okok késztettek bennünket arra, hogy az elnökség 10 tagja kezdeményezte, illetve támogatja a vezetőváltást, a Rendkívüli Küldöttgyűlés összehívását. Az Elnökség tagjai az Elnökségi Ülésen egyhangúlag támogatták azt, hogy ne csupán az elnök, hanem mi is legyünk megméretve a bizalmi szavazáson. Az Elnökség egyetlen tagja sem pozíciószerzés, hanem az atlétika iránti elkötelezettség miatt vállalta a jelenlegi konfrontációt. Valamennyien készen állunk arra, hogy amennyiben továbbra is élvezzük a Küldöttek bizalmát, egy olyan vezetéssel, amelyik csapatban gondolkozva számít közreműködésünkre, tapasztalatainkra, tovább folytassuk a munkát a MASZ Elnökség tagjaiként. 2007. december 7. Adamik Zoltán elnökségi tag Dr. Aradi János elnökségi tag Konkoly Gyula alelnök Dr. Madarász János elnökségi tag Mayer Géza elnökségi tag Melkovicsné Tömösi Katalin alelnök Dr. Schulek Ágoston alelnök Széles József elnökségi tag Tóthné Stupián Anikó elnökségi tag Tölgyesi Balázs elnökségi tag
Toro, 2007. december 9. Bár a győzelem nem sikerült, Kálovics Anikó ismételten bebizonyította, hogy viágklasszis versenyző. Mindent megtett a sikerért. A 6700 méteres időmérőponton még ő vezette az élbolyt, viszont a hajrá most az igen erős mezőnyben a többieknek sikerült jobban. Végülis a versenyt a spanyol Domínguze Marta nyerte meg a francia Coulaud Julie és az ugyancsak spanyol nemzetiségű Morató Rosa María előtt. Az U23-as mezönyben a fiúknál voltunk érdekelve. A Bene Barnabás nélkül induló magyar fiatalok esélye a jó csapatszereplésre jelentősen csökkent, de a 12. helyet így is sikerült megszerezniük. A legjobban teljesítő Ott Balázs a 49. helyen ért célba, míg Tóth László 51., Minczér Albert 56., Sántavy Zoltán pedig az 59. helyezést érte el.
A legfiatalabbak (juniorok) versenyében ismét egy magyar hölgynek szurkolhattunk, és nem hiába. A 87 fős igen erős mezőnyben Czebei Réka a tiszteletre méltó 24. helyett szerezte meg.
Gratulálunk minden magyar versenyzőnek!
Eredmények
A rendkívüli közgyűlés helyszíne: Sportok Háza